A Törökbálinti Önkormányzat termelői piac kialakítását és működtetését tervezi, ehhez várja a termelők szándéknyilatkozatát és javaslatait. A felhívás szövege alább olvasható.
Évi, mintegy 1,2 milliárd forintos uniós forrásra pályázhatnak 2013-ig a méhészek a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében. A január 26-tól hatályos rendeletmódosításnak köszönhetően, támogatást kaphatnak a termelők régiós rendezvények szervezésére és rendezésére, szaktanácsadó-hálózat működtetésére, bemutató méhészetek látogatására, méz kinyeréséhez szükséges eszközök beszerzésének támogatására, varroa atka elleni gyógyszeres védekezésre, kaptárak, méhészeti felszerelések azonosítási rendszerének fejlesztésére, méhcsaládok számának szinten tartására, továbbá kutatási programokra.
A csak regisztrációs számmal rendelkező magánszemély nem tekinthető őstermelőnek.
A 2012. évtől a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alkalmazásában nem tekinthető mezőgazdasági őstermelőnek az a magánszemély, akit kizárólag a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által vezetett ügyfél-nyilvántartási rendszerben tartanak nyilván, vagyis csak regisztrációs számmal rendelkező magánszemély. Mezőgazdasági őstermelőnek az őstermelői igazolvánnyal rendelkező, valamint az a magánszemély tekinthető, aki családi gazdálkodó vagy a gazdálkodó család tagja.
Várjuk Önt és családját a Helyi hagyományok , értékek és ízek napjára
2011.szeptember 11-én
Helyszín: Lantos Lovas tanya ( Mattyi -tó mellett)
Egy nap, amikor segítünk felidézni, bemutatni, kipróbálni hagyományainkat, elfeledett szakmáinkat, értékeinket, melyeket őseink hagytak ránk és kötelességünk tovább adni gyermekeinknek, unokáinknak !!!
Tekintettel az induló dinnyeszezonra Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a hazai termelők és a magyar fogyasztók védelme érdekében kiemelt ellenőrzést rendelt el.
Közhírré tétetik! 2011. július 3-án, vasárnap (8.00 órától 14.00 óráig) HELYI TERMÉK VÁSÁRNAP:) Márianosztrán a Pálosok terén, a kegytemplomnál.
Tájékoztatás a tisztelt helyi termelőknek: Kizárólag termelői és saját kézműves termékek árusítása engedélyezett. Helyfoglalás reggel 7 órától lehetséges. Helypénzt nem kell fizetni. Asztalt és rossz idő esetén fedett helyet sajnos nem tudunk biztosítani.
Jelentkezés: 06302186423 vagy 0627370414 vagy farkasmonika@yahoo.com
„Jöjjön el és legyen kofa, vagy vásárfiát vigyen haza!”
Helyi termelőket és vásárlókat hívnak és várnak 2011. június 25-én, szombaton a Zirc-Akli Majorba. Ez az alkalom a MajorBolt és a MajorPiac ünnepélyes megnyitója lesz és egyben helyi termék vásár, gyermekfoglalkozások, Akli Major Baráti Kör és Földkelte találkozó.






